Narancsos csokoládés mousse

|
Szigorúan kettesben, gyertyafény mellett fogyasztandó! Egy romantikus vacsora elengedhetetlen kellékének is nevezhetnék ezt a csodás narancsos csokoládé mousse-t.

Érdemes a lehető legjobb minőségű (minimum 70% kakaótartamú) csokoládét használnunk. Ne is szaporítsuk a szavakat, lássunk hozzá!





Hozzávalók:

250 g sötét vagy félédes csokoládé, apróra törve
2 evőkanál vaj
½ csésze narancslé
1 teáskanál frissen reszelt narancshéj
1.5 evőkanál fehér kristálycukor
3 nagy tojás sárgája
tál jeges vizet
1 ¼ csésze tejszínhab

Elkészítés:

A csokoládét nem illik közvetlenül melegíteni, ezért elsőként fogunk egy nagyobb edényt és fölé teszünk egy kisebbet. A nagyobb edény feltöltjük annyi vizzel, hogy ne érje el a kisebb edény alját. Kezdjük el melegíteni ezt a pompás szerkezetet. Az alsó edényből felszálló gőz fogja majd a felső edényben a csokoládét megolvasztani. Mikor a víz forrni kezd, vegyük vissza a lángot.

Az összetört csokoládé darabokat tegyük a felső edénybe és olvasszuk fel. Majd adjuk hozzá a vajat, egy csipetnyi sót, a narancslé felét és keverjük el. Keverjük el és vegyük le a nagyobb edényről.

Egy másik edényben habverővel keverjük össze a reszelt narancshéjat, a cukrot, a tojások sárgáját és a maradék narancslevet. Kis lángon, folyamatos kevergetés mellett főzzük 2-3 percig. Ha igazán szakszerűek szeretnénk lenni, addig kell főzni, míg el nem éri a 71 fokot.

Amikor elkészültünk, habverővel keverjük össze a tojásos keverékünket az olvasztott csokoládéval. A kész és illatozó csokikrémünket a tállal együtt tegyük be a jeges vizet tartalmazó tálba. Időnként keverjük össze, hogy egyenletesen hűljön a krémünk.

Majd óvatosan keverjük bele a tejszínhabot. Egy spatula segítségével rakjuk át kis üvegtálakba. Érdemes jóval a fogyasztás előtt elkészíteni és a hűtőben tárolni. Díszíthetjük narancshéjjal is.

(Fotó: Corbis)

9 megjegyzés:

Orsibabba írta...

Egyszeruen gyonyoru!!! Mar csak egy kettes es egy gyertya hianyzik, mikor ez meglesz, allok elebe!:)

Chef Viki írta...

Atyaisten, ez mesés...

Sóhajtozó és epekedő smiley :-)

Fűszerház írta...

Érdemes a facebookom lájkolni...

Felhőlány írta...

Ez elég sokkoló... :)Gyönyörű! :))

Csibe írta...

Csodálatos!

Fűszerház írta...

Köszönöm lányok:)

Ami írta...

Pont ilyenre vágyom most... ahh...

Sylph írta...

Hmmmm... ezt ki kell próbálnom!!!! ;)

Gesztenye receptjei írta...

Ma elkészítettem, mondhatom csodás lett, bár nekem nem lett ennyire sötét színe, pedig 70 %-os csokit és ugyanezt az arányt használtam:-)

Köszi a receptet.

Kapcsolódó bejegyzések