Vagy inkább így: FŰSZEREK, ÍZEK, ÉLMÉNYEK? Kezdjük a mai nappal. Ébredés. Veri nájsz. Órákkal később májpástétom frissen sült kenyérre paszírozva. Mennyei. Élményszámba menő. Menőnek érzem magam: elismerő pillantások. Köszönjük. Ne nekem köszönjétek! Csak egyetek, de gyorsan. Jó a kenyeretek is. Zsírtól fénylik a szátok széle. Lenyalhatjátok, de van szalvéta is. Csak legyen a kezetek ügyében. Ügyesen, egyetlen mozdulattal, mondhatni lekanarítva a zsírt a papirra mázolom, majd elrejtem a zsebembe a galacsin formát öltöttet.
Ma apáméknál ebédelek. Soha nem szólítottam édesapámnak. Papa. Nem azért mert olyan nagypapás. Ráragadt ez a név. Zoltánt mégsem mondhatok. Nem ez a neve. Legyen papa és kész. Vita lezárva.
Folyamatosan ötletelek. Brokkoli terrine. Hozzá lazac. Alapanyagok megvannak. Vagyis majdnem. A hal még vár rám. Valahol. Majd Veled megveszem. Veled, ha Te is olvasod. Ha nem, akkor Vele veszem meg. Bár így oda a meglepetés. Egymás szájából szinte kortyoljuk a szavakat. Élmény. És azok az ízek. Fahéj, vanilia, napsugár. Nyár. A bőrödnek még télen is napfény illata van.
Papa tésztával kínál. Elfogadom. Utána én mosogatok. Rólad kérdez. Válaszolok. Segítek.
Irány haza. Kenyeret sütök én is. Neked. Holnap. Kenhetjük rá a pástétomot.
