Az egyik leggazdagabb konyha az olasz. Számtalan előétel, főétel, tésztavariáció... és persze a pizza. Nézzük hát az olasz konyha gazdagságát!
A mediterrán vidék nyersanyagbősége és a Római Birodalomig visszavezethető ételkészítési hagyományok rendkívül változatossá teszik az olasz konyhát. Az étkezési szokások kialakulásában a gazdasági, a földrajzi és egyéb tényezők mellett szerepet játszik az olasz "életfilozófia" is. Az olaszok szeretnek enni, kedvelik a jó ételeket, ami nem feltétlenül drágát, különlegeset jelent. A legegyszerűbb ételt is olyan odaadással, mondhatni szenvedéllyel készítik, fogyasztják és vitatják meg, mint a drága vendéglők luxus fogásait.
Az olasz konyha egyéni anyagaival, ízeivel, változatosságával világszerte előkelő helyet vívott ki magának.
Különleges helyet foglalnak el tésztafélékből készült előételeik, amelyeket leves helyett is szívesen fogyasztanak. A makarónit és a spagettit külön készült ragukkal igen sok formában szerepeltetik étlapjaikon. A makarónit és a spagettit mindig frissen főzik, és forró vajjal keverik el, de tálalják nyers vajjal is. Ezenkívül számos tésztakészítményük van, amelyeket ízes darált hússal töltenek, különféle ragukkal tálalnak, vagy reszelt sajttal bőségesen meghintve kínálnak.
Az ételek fűszerezésénél jellegzetes ízhatásokra törekszenek. Valamennyi nálunk is ismert fűszerfélét használják, kivéve a pirospaprikát. Ezenkívül nagy előszeretettel használják a sáfrányt és a rozmaringot.
Antipasto: Az olasz előétel-választék olyan sokszínű, mint a festő palettája: az olajos szardíniától a papírvékonyra szeletelt, nyers pármai sonkán át a paradicsom- és gombamártásban tálalt gombáig.
Zöldségfélék: Zöldségből aztán bárkinél többet fogyasztanak a római idők óta, amikor már mai formájában termelték a salátát és többfajta káposztát. A zöldségféléket az olaszok legszívesebben nyersen fogyasztják. Senki ne csodálkozzon, ha valamelyik vidéki vendéglőben a tulajdonos sarlóval a kezében kimegy a kertbe, és a lesarabolt „füveket” megmosva, olajjal-ecettel ízesítve azon nyomban feltálalja a vendégnek.
A pepperoni szó egyaránt jelenti az erőspaprikát és a csípős paprikás szalámit (kolbászt) is. A szó az olasz peperone (paprika) többes számából (peperoni) származik.
Valószínűleg olasz bevándorlók honosították meg a pepperoni kifejezést a konyhanyelven, ami a paprikával (peperone) fűszerezett kolbászt jelenti elsősorban, másodsorban pedig az erős paprikát.
Mostani receptünkben a pepperoni az erős paprikát jelenti: Pepperoni ai pomodori, vagyis Paprika paradicsomszósszal.
Hozzávalók:
500 g paradicsom
2 db szárított pepperoni
4 gerezd fokhagyma
2 db nagyobb paprika (piros, sárga vagy zöld)
4 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál kapribogyó
só
egy csokor petrezselyem, szélesmetélt
A paradicsomokat megmossuk, kb. 30 másodprecre forró vízbe mártjuk, majd lehúzzuk a héját, kimagozzuk és felkockázzuk.
A szárított pepperonit mozsárban összetörjük, a fokhagymát meghámozzuk és finomra reszeljük. A paprikát megmossuk, magjait eltávolítjuk és ujjnyi csíkokra szeleteljük.
Egy serpenyőben felmelegítünk 2 evőkanál olajat. Beletesszük a pepperonit és a fokhagymát, majd a paradicsomot és a kapribogyót is hozzáadva picit sózzuk.
A fokhagyma pirításánál óvatosan járjunk el, mert hamar megég, ilyenkor kesernyés íze lesz.
15 percig közepes hőmérsékleten főzzük.
Míg készül, egy másik serpenyőben felmelegítjük a maradék olajat, a paprikacsíkok mindkét oldalát átsütjük és hozzáadjuk a paradicsomos mártást.
Tálaláskor nagyjából összevágott friss petrezselyemmel szórjuk meg.
Önmagában, külön fogásként (előétel) is megállja a helyét, mi most sáfrányos szélesmetélttel tálaljuk.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése